KÖSZÖNTŐ

Tisztelt Látogató!

Engedje meg, hogy a mórahalmi Turisztikai Egyesület tagjai nevében szeretettel köszöntsük Önt, mint leendő vendégünket.

Mórahalom nem régi település, mindössze valamivel több, mint 120 évre tehető keletkezése (1892).

Szegedhez tartozott alsótanyaként említik a krónikák. A futó homokon elődeink önállóságra törekedve teremtették meg a feltételét az önálló településnek, építettek iskolát, templomot, megszervezték a közigazgatást és a kereskedelmet.

Az 1950-ben kapott községi rang megteremtette és egyben meghatározta településünk fejlődésének irányvonalát, mely az óta is töretlenül folyik. 1970-től kezdve településünk intenzív fejlődésnek indult a szétszórt tanyákról egyre többen települtek be a biztonságot adó belterületre, megindultak az építkezések, úgy a lakosság, mint az intézmények szintjén. A jól működő szakszövetkezet, munkát és több családnak megélhetést, a gazdálkodók számára pedig felvásárlási és értékesítési lehetőséget biztosított.

Az ÁFÉSZ az ellátás területén minőségi fejlődést, a fokozott igények kielégítését kiválóan hajtotta végre. Az OTP-nek helyi fiókja létesült, a lakosság Takarékszövetkezetet alapított, mentőállomás és tűzoltó egyesület alakult. A település arculatát nagyban befolyásolta az 55-ös főútvonal korszerűsítése, szélesítése, az út mellett épülő önkormányzati és többszintes társas házak megjelenése. Az idő közben nagy községgé váló település vezetői nagy hangsúlyt helyeztek a fejlődésre, az infrastruktúra fejlesztésére. Vízmű létesült, korszerű világítás- és úthálózat épült, miközben a vezetékes gáz elérte településünket, biztosítva ezzel a közintézmények és a lakosság korszerű fűtőanyaggal történő ellátását.

Településünk életében igen nagy fordulat volt 1989. február 28-a, a várossá alakulásunk napja, mely után még intenzívebbé váltak a napjainkban is zajló fejlesztések. Jelentős beruházás volt a település világításának korszerűsítése, a teljes víz-gáz és szennyvíz hálózat kiépítése, az utcák portalanítása, az intézmények át- és újjáépítése, Rendőrőrs telepítése. Városunkban megépült és működő Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, mely hosszú évtizedek alatt vált a mai minden igényt kielégítő szabadidős sport, wellness és egészségügyi központtá.

Kedves vendégünk! Az eddig megfogalmazottak reméljük felkeltette az érdeklődését és érdemesnek tart minket arra, hogy személyesen is tiszteletét tegye nálunk, hogy szolgálhassunk Önt az általunk nyújtott szállás, vendéglátás, kultúra, sport és gyógyászati ellátás területén.

A mórahalmiak dolgos vendégszerető emberek. Elődeink embert próbáló, mindennapi nehéz munkával teremtettek a homokon biztos megélhetést, megfelelő alapot számunkra, hogy mi is tovább tudjuk adni a következő generáció számára az eddig elért eredményeket úgy, hogy közben bemutassuk az ide látogató kedves vendégeinknek mindazt a szép és jó dolgot, amire mi mórahalmiak és a Turisztikai Egyesület tagjai büszkék vagyunk.

Turisztikai Egyesület Elnöksége

 

KÍNÁLATUNK
LÁTNIVALÓK
EZER ÉV PARKJA

6782 Mórahalom, Móradomb körút 17-19.

Az Ezer Év Parkja a történelmi Magyarország épített örökségeit közel 50 maketten keresztül mutatja be. Az intézmény fölrajzilag pontos képet igyekszik adni a régi Magyarországról, amelyet a főbb vizek (Tisza, Duna, Balaton stb.) folyási útvonalainak szemléltetése is gazdagítanak, azaz ott csordogálnak a járó útvonalak mellett. Az esztétikai élmények táborába sorolandó, hogy a Park nagyon szép környezeti körülmények közepette szemlélhető meg. Az Ezer Év Parkja minden igényt kiszolgálóan képes múzeumpedagógiai szolgáltatásokat biztosítani, amelyek élményalapúságát nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező múzeumpedagógus-történész szolgáltat. Az intézmény gazdag és minőségi szolgáltatásai révén bármilyen korosztály és bármilyen képzési területen tanuló gyermekek részére tud interaktív foglalkozásokat tartani, de ezek ügyében előzetes egyeztetések szükségesek. Az intézmény fogadó épületében büfé, pelenkázó és mozgáskorlátozott illemhely is található, illetve a beltéri kiállítótérben állandó és időszaki installációk egyaránt láthatók. Jelenleg (a 2024-2025-ös esztendők során) egy országos szinten is egyedülálló és kiemelkedő első világháborús kiállítás tekinthető meg, amelyet maga a honvédelmi miniszter nyitott meg. A Park állat- és kerékpárosbarát szolgáltató, számos egyéni érdeklődéssel kapcsolatos múzeumpedagógiai szolgáltatással (pl. korhű ruhába történő beöltözés, kültéri tablet) is rendelkezik, melyek ügyében előzetesen szükséges érdeklődni az info@ezerevparkja.hu címen. Az intézmény a város szegedi „oldalánál” található, azaz az 55-ös körforgalom, a Sportkomplexum és a Lovarda szomszédságában. Mórahalom belvárosából számítván kb. 3 km-re, azaz gyalog olyan 30-40 percre, míg autóval kb. 2 percre közelíthető meg. Jegytípusok: A feltüntett jegyárnál az első összeg hétköznapokon értendő, míg a második hétvégén és ünnepnapokon: Felnőtt: 2 100 Ft / 2 300 Ft Mini jegy (4-6 év):  1 200 Ft / 1 400 Ft Gyerek (6-18 év):  1 500 Ft / 1 700 Ft Diák (18-26 év):  1 700 Ft / 1 900 Ft Nyugdíjas:  1 500 Ft / 1 700 Ft Senior (70 év felett):  1 300 Ft / 1 500 Ft Pedagógus:  1 050 Ft / 1 150 Ft Csoportos (15 főtől): 1 300 Ft / 1 500 Ft Családi 2+1-es:  4 700 Ft / 4 900 Ft Családi 2+2-es:  5 700 Ft / 5 900 Ft Családi 2+3-es:  6 700 Ft / 6 900 Ft Családi 2+4-es:  7 700 Ft / 7 900 Ft Helyi lakos:  1 300 Ft / 1 500 Ft Helyi lakos éves bérlet:  2 700 Ft / 2 700 Ft Új információk, melyekről eddig nem volt szó: ·Az oldalsó névjegynél láthatjuk a honlapot, oda ezt kérem szépen beírni: https://ezerevparkja.hu/ ·Ezt így teljesen kérem szépen bemásolni: A MÓRA-TOURIST NONPROFIT KFT. MINT AZ EZER ÉV PARKJA ÜZEMELTETŐJÉNEK ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓJA AZ ALÁBBI LINKEN ÉRHETŐ EL: HTTPS://WWW.VISITMORAHALOM.HU/HU/ADATKEZELESI-TAJEKOZTATO-1 SZÁMOS JEGYTÍPUSUNK ONLINE FORMÁBAN IS MEGVÁSÁROLHATÓ. AZ ELÉRHETŐ KATEGÓRIÁKAT LÁSD A HTTPS://WWW.VISITMORAHALOM.HU/HU/ONLINE-VASARLAS FELÜLETÉN. ·Ezt így teljesen kérem szépen bemásolni: Az Ezer Év Parkjának fogadó épületében büfé is üzemel, amelynek használatához nem szükséges belépőjegyet váltani. A térségbeli kézműves termékek iránt érdeklődők részére pedig azt is jelezzük, hogy szintén a fogadóépületben igen széles választékban lehet egyéni tárgyakat vagy akár komplett csomagokat is vásárolni, melyekhez szintén nem szükséges a belépőjegy megvásárlása: https://www.visitmorahalom.hu/hu/tipp/homokhati-portekak-boltja-hu  
Partnereink