MÓRAHALMI LÁTNIVALÓK

Cím: 6783 Ásotthalom, Tanya II. körzet 67.
Telefon: +36204963094
E-mail:
Weboldal:
Bankkártya: Igen
Szépkártya: Igen

RÓZSA SÁNDOR ÉLMÉNYHÁZ

2014. július 18-án került átadásra Ásotthalom első, kiemelkedő turisztikai látványossága, a Rózsa Sándor Élményház.

Az Élményház megnyitójának díszvendége volt Oszter Sándor, Kossuth - és Jászai Mari díjas színész, akit 1971-ben a Rózsa Sándor c. tévéfilm főszerepe tett országosan ismert és elismert színésszé. 

A ház a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkinek tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújt, Rózsa Sándor korabeli eszközökből, levelekből, képekből, könyvtári és múzeumi darabokból álló állandó kiállításával.
Az Élményházban helyet kapott egy börtöncella is, amely panoptikumként funkcionál, a börtön rácsai mögött maga Rózsa Sándor várja a látogatókat. Az élethű szobor szóban is köszönti a vendégeket, Rózsa Sándor ükunokája kölcsönözte a hangját a felvételhez.
A tárlatok körbejárása után a látogatók megpihenhetnek az épületben kialakított moziteremben, ahol valódi mozi székek kényelméből tekinthetik meg a Rózsa Sándor című tévéfilmet.

Az Élményházat nem csak belül töltötték fel megálmodói tartalommal, a ház környéke is érdekes látnivalókat kínál. A Rózsa Sándor Élményház előtt került ugyanis felavatásra Rózsa Sándor első köztéri faszobra, helyi mesterek keze munkája. Mellette kapott helyet Ásotthalom másik ikonikus alakjának - Pipás Pistának - szobra, illetve emléket állítottak a tervezők, szervezők az átokházi boszorkák legendájának is.

A Rózsa Sándor Élményház csütörtöktől vasárnapig 10.00 és 18.00 között várja látogatóit, illetve előzetes időpont egyeztetés után nyitvatartási időn kívül is megtekinthető. 

6783 Ásotthalom, Tanya II. körzet 67.


google map html code

TOVÁBBI LÁTNIVALÓK

EZER ÉV PARKJA

6782 Mórahalom, Móradomb körút 17-19.

Az Ezer Év Parkja a történelmi Magyarország épített örökségeit közel 50 maketten keresztül mutatja be. Az intézmény fölrajzilag pontos képet igyekszik adni a régi Magyarországról, amelyet a főbb vizek (Tisza, Duna, Balaton stb.) folyási útvonalainak szemléltetése is gazdagítanak, azaz ott csordogálnak a járó útvonalak mellett. Az esztétikai élmények táborába sorolandó, hogy a Park nagyon szép környezeti körülmények közepette szemlélhető meg. Az Ezer Év Parkja minden igényt kiszolgálóan képes múzeumpedagógiai szolgáltatásokat biztosítani, amelyek élményalapúságát nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező múzeumpedagógus-történész szolgáltat. Az intézmény gazdag és minőségi szolgáltatásai révén bármilyen korosztály és bármilyen képzési területen tanuló gyermekek részére tud interaktív foglalkozásokat tartani, de ezek ügyében előzetes egyeztetések szükségesek. Az intézmény fogadó épületében büfé, pelenkázó és mozgáskorlátozott illemhely is található, illetve a beltéri kiállítótérben állandó és időszaki installációk egyaránt láthatók. Jelenleg (a 2024-2025-ös esztendők során) egy országos szinten is egyedülálló és kiemelkedő első világháborús kiállítás tekinthető meg, amelyet maga a honvédelmi miniszter nyitott meg. A Park állat- és kerékpárosbarát szolgáltató, számos egyéni érdeklődéssel kapcsolatos múzeumpedagógiai szolgáltatással (pl. korhű ruhába történő beöltözés, kültéri tablet) is rendelkezik, melyek ügyében előzetesen szükséges érdeklődni az info@ezerevparkja.hu címen. Az intézmény a város szegedi „oldalánál” található, azaz az 55-ös körforgalom, a Sportkomplexum és a Lovarda szomszédságában. Mórahalom belvárosából számítván kb. 3 km-re, azaz gyalog olyan 30-40 percre, míg autóval kb. 2 percre közelíthető meg. Jegytípusok: A feltüntett jegyárnál az első összeg hétköznapokon értendő, míg a második hétvégén és ünnepnapokon: Felnőtt: 2 100 Ft / 2 300 Ft Mini jegy (4-6 év):  1 200 Ft / 1 400 Ft Gyerek (6-18 év):  1 500 Ft / 1 700 Ft Diák (18-26 év):  1 700 Ft / 1 900 Ft Nyugdíjas:  1 500 Ft / 1 700 Ft Senior (70 év felett):  1 300 Ft / 1 500 Ft Pedagógus:  1 050 Ft / 1 150 Ft Csoportos (15 főtől): 1 300 Ft / 1 500 Ft Családi 2+1-es:  4 700 Ft / 4 900 Ft Családi 2+2-es:  5 700 Ft / 5 900 Ft Családi 2+3-es:  6 700 Ft / 6 900 Ft Családi 2+4-es:  7 700 Ft / 7 900 Ft Helyi lakos:  1 300 Ft / 1 500 Ft Helyi lakos éves bérlet:  2 700 Ft / 2 700 Ft Új információk, melyekről eddig nem volt szó: ·Az oldalsó névjegynél láthatjuk a honlapot, oda ezt kérem szépen beírni: https://ezerevparkja.hu/ ·Ezt így teljesen kérem szépen bemásolni: A MÓRA-TOURIST NONPROFIT KFT. MINT AZ EZER ÉV PARKJA ÜZEMELTETŐJÉNEK ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓJA AZ ALÁBBI LINKEN ÉRHETŐ EL: HTTPS://WWW.VISITMORAHALOM.HU/HU/ADATKEZELESI-TAJEKOZTATO-1 SZÁMOS JEGYTÍPUSUNK ONLINE FORMÁBAN IS MEGVÁSÁROLHATÓ. AZ ELÉRHETŐ KATEGÓRIÁKAT LÁSD A HTTPS://WWW.VISITMORAHALOM.HU/HU/ONLINE-VASARLAS FELÜLETÉN. ·Ezt így teljesen kérem szépen bemásolni: Az Ezer Év Parkjának fogadó épületében büfé is üzemel, amelynek használatához nem szükséges belépőjegyet váltani. A térségbeli kézműves termékek iránt érdeklődők részére pedig azt is jelezzük, hogy szintén a fogadóépületben igen széles választékban lehet egyéni tárgyakat vagy akár komplett csomagokat is vásárolni, melyekhez szintén nem szükséges a belépőjegy megvásárlása: https://www.visitmorahalom.hu/hu/tipp/homokhati-portekak-boltja-hu