EGYESÜLET

TURISZTIKAI EGYESÜLET MÓRAHALOM

A Mórahalom Turisztikai Egyesület 1996-ban alakult olyan céllal, hogy a városunkba érkező pihenni, szórakozni vágyó magyar és külföldi vendégeinknek minél színvonalasabb, a mindenkori igényeket kielégítő szállást és vendéglátást tudjunk biztosítani.

Főbb céljuk volt:

  • megteremteni a falusi gyógy- és wellness turizmust Mórahalmon,
  • szervezett keretet biztosítani mindazok számára, akik a vagy már meglévő, vagy ezután létrehozandó szolgáltatásokkal tevékenyen részt kívánnak venni a Mórahalomra érkező vendégek fogadásában, ellátásában,
  • pénzügyi, pályázati lehetőségek felkutatása a turizmus fejlesztése érdekében, aktívan részt venni a város turisztikai arculatának kialakításában,
  • érdekképviseleti fórumot biztosítani a tagok számára, szakmai segítséget nyújtani a turizmus fejlesztése érdekében.

Az egyesület 1996. július 25-én megtartott alakuló taggyűlésen, 31 fő részvételével, egyhangú szavazattal jött létre, mely alkalommal elfogadásra került az alapszabályzat.

Az alapszabályzat rögzíti:

  • az egyesület célját, feladatát,
  • a tagság jogait és kötelezettségeit,
  • az egyesület szervezeti és működési rendjét,
  • az egyesület vagyonát,
  • az egyesület megszűnését.

Egyesületünk az alapítás óta folyamatosan fejlődik, megújul. Az elmúlt évek alatt a létszám a kilépések és új belépők figyelembevételével megnőtt, összetétele megváltozott. Jelen időszakban tagjaink döntő többségben szállásadással foglalkozik, főleg a város belterületén. A szállásadás mellett vendéglátók is tagjaink között vannak, mint a Varga csárda, 4-es vendéglő és Platán panzió. Tagjaink kiemelt fontosságúnak tartják az idelátogatók minél színvonalasabb ellátását.

Az elhelyezés mellett segítenek a településünkön és vonzáskörzetében érdekes programok kialakításához térségek adta lehetőségünk kihasználásához.

Egyesületünk tagjai, szállásadók és vendéglátók törekednek arra, hogy a településünkön töltött idő tartalmas, élmény gazdag legyen a nálunk pihenni, kikapcsolódni vágyók számára, bízva abban, hogy kivívjuk elégedettségüket és egy későbbi időpontban viszont láthatjuk kedves vendégeinket.