MÓRAHALMI LÁTNIVALÓK

Cím: 6782 Mórahalom, hrsz:0406/263, 0406/264
Telefon: +3662281219
E-mail: rendezvenyhaz@morahalom.hu
Weboldal:
Bankkártya: Igen
Szépkártya: Igen

PATKÓ LOVAS SZÍNHÁZ

A mórahalmi Patkó Lovas Színháznak helyet adó fedett lovarda a Szeged-Baját összekötő 55-ös főúton, Mórahalom belterülettől 600 méterre fekszik. Közvetlenül a most megépült körforgalom után található, az út mellett, a 19-es kilométerkőnél helyezkedik el. 

Autóbusszal megközelíthető a 18-as kilométerkőnél található buszmegállótól, vagy az István király úti megállótól 800 méterre. Az objektum előtt található a Mórahalom-Domaszék kerékpárút is.

Parkolni az előadás helyszínén, illetve a Móradombi körúton lehet. A városközpontból az előadás napokon TUK-TUK vonat is biztosítja a kijutást.

Az előadásokat a fedett lovardában tartjuk.  A fedeles épület 2012-ben épület. Rendelkezik karzattal, ahol 324 ülőhely került elhelyezésre. Az egyes széksorok között 40 cm-es a szintkülönbség.  A földszinten a sportpályákon is megszokott mobil lelátó került telepítésre, ezeknél is biztosított a szintkülönbség, így minden néző tökéletesen rálát a küzdőtérre. A színház befogadóképessége összesen 1000 ülőhely.

6782 Mórahalom, hrsz:0406/263, 0406/264


google map html code

TOVÁBBI LÁTNIVALÓK

EZER ÉV PARKJA

6782 Mórahalom, Móradomb körút 17-19.

Az Ezer Év Parkja a történelmi Magyarország épített örökségeit közel 50 maketten keresztül mutatja be. Az intézmény fölrajzilag pontos képet igyekszik adni a régi Magyarországról, amelyet a főbb vizek (Tisza, Duna, Balaton stb.) folyási útvonalainak szemléltetése is gazdagítanak, azaz ott csordogálnak a járó útvonalak mellett. Az esztétikai élmények táborába sorolandó, hogy a Park nagyon szép környezeti körülmények közepette szemlélhető meg. Az Ezer Év Parkja minden igényt kiszolgálóan képes múzeumpedagógiai szolgáltatásokat biztosítani, amelyek élményalapúságát nagy szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező múzeumpedagógus-történész szolgáltat. Az intézmény gazdag és minőségi szolgáltatásai révén bármilyen korosztály és bármilyen képzési területen tanuló gyermekek részére tud interaktív foglalkozásokat tartani, de ezek ügyében előzetes egyeztetések szükségesek. Az intézmény fogadó épületében büfé, pelenkázó és mozgáskorlátozott illemhely is található, illetve a beltéri kiállítótérben állandó és időszaki installációk egyaránt láthatók. Jelenleg (a 2024-2025-ös esztendők során) egy országos szinten is egyedülálló és kiemelkedő első világháborús kiállítás tekinthető meg, amelyet maga a honvédelmi miniszter nyitott meg. A Park állat- és kerékpárosbarát szolgáltató, számos egyéni érdeklődéssel kapcsolatos múzeumpedagógiai szolgáltatással (pl. korhű ruhába történő beöltözés, kültéri tablet) is rendelkezik, melyek ügyében előzetesen szükséges érdeklődni az info@ezerevparkja.hu címen. Az intézmény a város szegedi „oldalánál” található, azaz az 55-ös körforgalom, a Sportkomplexum és a Lovarda szomszédságában. Mórahalom belvárosából számítván kb. 3 km-re, azaz gyalog olyan 30-40 percre, míg autóval kb. 2 percre közelíthető meg. Jegytípusok: A feltüntett jegyárnál az első összeg hétköznapokon értendő, míg a második hétvégén és ünnepnapokon: Felnőtt: 2 100 Ft / 2 300 Ft Mini jegy (4-6 év):  1 200 Ft / 1 400 Ft Gyerek (6-18 év):  1 500 Ft / 1 700 Ft Diák (18-26 év):  1 700 Ft / 1 900 Ft Nyugdíjas:  1 500 Ft / 1 700 Ft Senior (70 év felett):  1 300 Ft / 1 500 Ft Pedagógus:  1 050 Ft / 1 150 Ft Csoportos (15 főtől): 1 300 Ft / 1 500 Ft Családi 2+1-es:  4 700 Ft / 4 900 Ft Családi 2+2-es:  5 700 Ft / 5 900 Ft Családi 2+3-es:  6 700 Ft / 6 900 Ft Családi 2+4-es:  7 700 Ft / 7 900 Ft Helyi lakos:  1 300 Ft / 1 500 Ft Helyi lakos éves bérlet:  2 700 Ft / 2 700 Ft Új információk, melyekről eddig nem volt szó: ·Az oldalsó névjegynél láthatjuk a honlapot, oda ezt kérem szépen beírni: https://ezerevparkja.hu/ ·Ezt így teljesen kérem szépen bemásolni: A MÓRA-TOURIST NONPROFIT KFT. MINT AZ EZER ÉV PARKJA ÜZEMELTETŐJÉNEK ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓJA AZ ALÁBBI LINKEN ÉRHETŐ EL: HTTPS://WWW.VISITMORAHALOM.HU/HU/ADATKEZELESI-TAJEKOZTATO-1 SZÁMOS JEGYTÍPUSUNK ONLINE FORMÁBAN IS MEGVÁSÁROLHATÓ. AZ ELÉRHETŐ KATEGÓRIÁKAT LÁSD A HTTPS://WWW.VISITMORAHALOM.HU/HU/ONLINE-VASARLAS FELÜLETÉN. ·Ezt így teljesen kérem szépen bemásolni: Az Ezer Év Parkjának fogadó épületében büfé is üzemel, amelynek használatához nem szükséges belépőjegyet váltani. A térségbeli kézműves termékek iránt érdeklődők részére pedig azt is jelezzük, hogy szintén a fogadóépületben igen széles választékban lehet egyéni tárgyakat vagy akár komplett csomagokat is vásárolni, melyekhez szintén nem szükséges a belépőjegy megvásárlása: https://www.visitmorahalom.hu/hu/tipp/homokhati-portekak-boltja-hu